Poratka ügyben az a személyes véleményem, hogy nem kell félni, mert a médiában és a tisztítással, takarítással foglalkozó cégek honlapjain olvasható poratkával való riogatások csak rémhírek, feltéve, ha Ön nem allergiás rá.
Mint minden, főleg ez is a pénzről, a profit növelésről szól. Most magam ellen beszélek, de a poratka ellen harcolni, illetve a poratka irtásért KÜLÖN fizetni teljesen felesleges. De kezdjük az elején.
Milyen a poratka?
A háziporatkák, főleg zárt helyen – ember alkotta épületekben – levő porban, és madárfészkekben élő apró élőlények, amik elhalt, és elhullajtott emberi, állati bőrrel, szőrrel táplálkoznak. Bizonyos embereknél asztmás rohamot és allergiát okozhatnak. Egy grammnyi porban közel 9.000 példány is élhet.
A világon mindenhol megtalálhatók. A poratka színe fehér; a a mérete 420 mikron (0,42 mm) hosszú. A hímnek egypár tapadószerve van a hasi tájékán, mellyel rákapaszkodik a nőstényre párzás alatt. A háziporatkáknak az egyedfejlődése 6 stádiumból áll: pete, mozgó lárva, nyugvó lárva, mozgó nimfa, nyugvó nimfa és felnőtt. A hőmérséklettől és nedvességtől függően ez a hat stádium 19-30 nap alatt történik meg. Párzás után a nőstény naponta egy petét rak le; a peték száma fajtól függően 30-80 között lehet.
Miért alakul ki allergia?
A poratka kétféle módon okoz allergiát. Az első a poratka ürüléken keresztül történik. Ez a levegőben szálló beszáradt széklet, amiben egy allergiát okozó fehérje van, az, amit ha az allergiás személy belélegez, a tüneteit kiváltja.
Másod sorban allergén forrás maga a poratka teste. Amikor elpusztulnak, a maradványaik az élőhelyükön maradnak, így ez az életciklusuk során előállított második allergénnek tekinthető.
Hol található a legtöbb poratka?
Mindenhol, ahol mi emberek és az állatok előfordulnak. A lakásban, a szőnyegen, francia ágyon, kanapén, ülőgarnitúrán, székeken, stb.
Ezért mondtam a bevezetőben, hogy felesleges a poratka ellen harcolni. Ők velünk élnek szimbiózisban. Amíg mi „termeljük” az élelmüket, az elhalt hámsejtünket, hajunkat, szőrünket, addig ők is itt lesznek velünk.
Hol található az allergiát okozó házipor, a poratka megszáradt, és szétporladt ürüléke?
Remek poratka tanya a szőnyeg, főleg a mostanság divatos shaggy típusú.
Sokan nem gondolnak a függönyre, pedig remek porfogók. Nem elég évente egyszer kimosni őket.
Az alvóhelyünkön az ágynemű a teljes testfelületünkkel érintkezik, ezért minél sűrűbben ki kell rázni, illetve kicserélni.
Az összes kárpitos bútoron, amit mi és esetleg a háziállataink is használnak; ülőgarnitúra, ágy, fotel, szék.
Rejtett, nehezen elérhető helyeken, pl. a bútorok alatt.
Háziállatok fekhelyein.
Miért ne fizessen KÜLÖN se nekem, se másnak a poratka irtásért a kanapé tisztításakor?
Mert a kárpittisztítás során az adott bútor kárpitjából így is-úgy is eltűnik a poratka, és az allergizáló ürüléke, minden fajta külön vegyszeres kezelés nélkül is. (Ha profi módon, profi kárpittisztító géppel történik tisztítás.) Ezért nem korrekt külön díjat felszámolni poratka irtás címén.
Miért nem érdemes poratka irtás miatt megrendelni egy kanapé tisztítást?
Az esetek 100%-ában úgy hívnak, hogy tisztítsam ki a lakásban található kárpitos bútorok EGYIKÉT, legfőképen a kanapét, sarokülőt, de sohasem mindet.
Viszont a többi poratka tanyán – szőnyegen, ágyon, ebédlő széken, stb.- ott él tovább a többi poratka. Amikor ezekre ráülünk, ráfekszünk, akkor a ránk tapadó élő poratkákat átvisszük a kitisztított kárpitos bútorra, és ezzel már vissza is fertőztük őket.
Mit tegyek, hogy minél kevesebb poratka és ürüléke legyen a környezetemben, ha nem vagyok allergiás, de irtózom tőlük?
Ha Ön nem allergiás rá, akkor semmit, ne is foglalkozzon vele. Eddig is ott voltak a poratkák, ezután is ott lesznek. Takarítson tovább úgy, ahogy eddig is szokott, ahogy Önnek jól esik.
Ha a tudat zavarja, hogy a ronda poratka ott van mindenhol ahol Ön, akkor a fentebb említett helyeken, és a tárgyakat ki/le takarítani, sűrűbben porszívózni, az alább említett porszívóval.
Mit tegyek, ha allergiás vagyok a poratkára?
Ha allergiás a háziporra, akkor sem a poratka ellen kell harcolni elsődlegesen, mert ahogy fentebb írtam, szerintem teljesen felesleges.
Inkább az allergizáló, megszáradt és finom porrá tört ürüléke ellen kell harcolni. Mégpedig sűrű porszívózással. De az sem mindegy, hogy milyennel.
Most engedjenek meg egy személyes tapasztalaton alapuló történetet.
Az én párom halmozottan hátrányos helyzetben van, mert krónikus asztmás, és allergiás a poratkára is. Porszívózáskor szegénynek folyt az orra, kapart a torka, fulladt. Vettem másik komolyabb hepa szűrős, zsákos porszívót, ami elméletileg 99.9 %-ban összegyűjti a háziport. Hát nem tette. Az én páromnak szinte ugyanúgy felerősödtek a porszívózás közben az allergiás tünetei, mint a régi, nem hepa szűrös porszívónál. Valószínűleg csak átjutott valamennyi poratka ürülék, azaz házipor.
Ezután az interneten keresgélve találtam rá a vízszűrős porszívóra, amiben a tartályban lévő örvénylő víz köti meg a port, jobban, mint a porzsák. Logikusan hangzott, ezért beszereztem egyet.
Hihetetlen és drasztikus változás állt be a párom egészségi állapotában a porszívózás közben. Az allergiás tünetek egyáltalán nem erősödtek fel, gond nélkül tudott porszívózni, amennyit csak akart. Tényleg tökéletesen megkötötte a víz az összes háziport. A munka végén vastag iszapréteg volt a tartály alján.
De volt még egy másik észrevételünk is. A zsákos porszívó esetén a munka során egyre több por került a porzsákba, ami egyre jobban eltömítette a szövetet, ezért egyre csökkent a szívóerő. A vízszűrös porszívó esetén ez nem következett be, mert nincs benne szövet ami eltömődhet. Így a munka elején is ugyanakkora erővel szív, mint a munka végén.
Plusz egy történet a poratka elleni harcban
Sok helyen reklámozzák a robot-porszívókat. Foglalkozásomnál fogva erősen kételkedtem a hatékonyságában. Tudom, hogy elég erős szívóerőre van szükség porszívózás közben, hogy koszt felszedjen a porszívó. El nem tudtam képzelni, hogy egy olyan kicsi ufó, aminek a szívó része rá sem ér a padlóra, mint a hagyományos porszívók szívófejei, hogyan tudná felszívni a padlón lévő koszt, háziport.
A párom egyre többet emlegette, hogy szeretne. Végül beszereztem egyet. Típust szándékosan nem mondok, nem ez a lényeg. Meg nem is fizettek érte… 🙂
A párom egy héttel előtte porszívózott, mint a mikor megérkezett a robotporszívó. Kicsomagoltam, teljesen feltöltöttem, letöltöttem az app-ot, hozzá rendeltem, wifire „kötöttem”, és elindítottam.
40 m2-t porszívózott ki 46 perc alatt. Amikor végzett, kivettem a tartályát és leesett az állam! Nem akartam elhinni amit láttam! Legalább is ha valaki elmeséli, tuti nem hiszem el. Vagy 10 percig csak bámultam, hogy ez most honnan jött össze???
A párom „háztartásbeli”, ő a háttér, szép rendet és tisztaságot tart. Ennek ellenére ennyi por szedett össze a robotporszívó a tökéletesen tisztának hitt lakásban.
Az új házicselédet Mónikának neveztem el a régi porszívó reklám után.
Mivel Mónika sohasem fárad el, ezért beprogramoztam, hogy minden hétköznap 9-kor induljon el dolgozni, nem kímélem. Arra gondoltam, hogy az elején menjen naponta, majd ha csökken a házipor mennyisége amit összeszed, akkor kap szabadnapot is, hadd pihenjen.
Azonban a legnagyobb megdöbbenésemre több hónap után sem csökkent jelentősen az összeszedett por mennyisége! Pedig e pillanatban január vége van, ezért az ajtók és ablakok már folyamatosan csukva vannak, csak percekre nyitjuk ki őket szellőztetni. Egyszerűen hihetetlen, és elképzelni sem tudom, hogy honnan jön össze minden áldott nap ennyi por?
Gyakran Ismételt Kérdések
Ritka ronda egy dög. Még jó, hogy szabad szemmel nem látható. 🙂
A poratka székletében van egy fehérje, ami allergizál.
Teljesen sehogy. Velünk élnek szimbiózisban. Csak a számukat lehet csökkenteni sűrű porszívózással, ágynemű cserével.