A gyümölcsök, és főleg a sötétebb színű bogyósgyümölcsök okozta foltok makacssága szinte csak a vörösboréval vetekszik. De tudta, hogy beszáradás után is lehetséges a gyümölcsfolt eltávolítása? Mutatjuk, mire kell odafigyelnie!
Az áfonya, a szeder, az eper hozzátartoznak a nyár ízélményeihez, azonban nem várt bosszúságot tudnak okozni, ha a gyümölcsök majszolgatása közben a kanapéra vagy a szőnyegre csöppen a makacs foltot hagyó növény nedv. Az alábbi írásból megtudhatja, hogyan lehetséges a gyümölcsfolt eltávolítása – és mi az, amit semmiképpen ne tegyen vele!
Hiteles Google-vélemények a munkámról!
↓ Olvasásukhoz ↓ kattintson ↓ a csillagokra. ↓
Hogyan válhat gyümölcsfoltossá egy kárpit?
Számos okból kifolyólag kerülhet gyümölcsfolt a kárpitra.
Kisgyermekek a családban
Talán mondani sem kell, de főleg a gyermekek a leginkább aktívabb foltokozók; sokszor észre sem veszik, hogy lecsöpög vagy ha folyik a karjukon a gyümölcslé. Egyfelől ez életkori sajátosság, hiszen még nem annyira kifejlett a finommotorikai készségük, sokszor túl nagy erővel akarnak fogni, ami miatt a gyümölcs a kelleténél jobban összetörik, és a lepotyogó gyümölcsdarabok maradandó foltot hagynak a kárpiton. Ezért a kisgyermekes családoknak általában nem célszerű fehér színű kárpittal borított bútorokat venni, nekik a legjobb választás valamilyen sötétebb, folttaszító amelyek felületéről akár egy konyhai törlőkendővel is könnyedén le lehet törölni.
Étkezési balesetek
Azonban nem csak a gyermekek okozhatnak foltot a kanapén. A bogyós gyümölcsök például akár a legkisebb érintésre, sőt az sokszor az állásban is levet engednek. Emiatt akarva-akaratlanul is gyümölcsleves lehet a kezünk, ami utána a kanapé kárpitján landol, sokszor a relfexszerűen történő akaratlan kéztörlés miatt. Az ilyen esetekre jobb előre felkészülni: ha gyümölcsöt eszik az ülőgarnitúráján, akkor készítsen maga mellé szalvétát, vagy valami mást, amibe bele tudja törölni a kezét (vagy a kanapéra kerülő gyümölcslevet azonnal fel tudja itatni).
Gyümölcsturmixok a kanapén
A gyümölcsturmixok szerelmesei sem érezhetik magukat biztonságban. Egy gyengébben rácsavart, rosszul záródó kupak, vagy egy óvatlan mozdulat miatt kiömlő gyümölcsturmix is okozhat kellemtelen perceket. Főleg az elmúlt pár évben szaporodtak meg az ilyen balesetek, hiszen az utóbbi időkben a gasztroforradalom a turmixok és smoothiek világában is számos áttörést hozott, egyre több ember szeretné kipróbálni az újabbnál-újabb egészséges turmixkülönlegességeket.
A házikedvencek is lehetnek a tettesek
Nem sokan gondolnak bele, de a házikedvencek is okozhatnak gyümölcsfoltokat a kárpiton. Például ha a díszmadár szabadon van a lakásban akkor könnyen megeshet, hogy a neki szánt gyümölcs és annak nedvei a kanapé kárpitján landolnak. Sőt, akár a négylábú kedvencek is okozhatnak kellemetlen perceket, ha a szabadban a gyümölcsfák roskadozó ágai alatt játszadoztak, és később a gyümölcsleves tappancsaikkal maradandó foltot okoznak a kárpiton.
Bár ez nem annyira átlagos szituáció, de azoknak, akiknek a kárpittal borított kerti ülőgarnitúrájuk egy gyümölcsfa hűsítő lombjai alatt van, számolniuk kell azzal, hogy a fáról lepottyanó termés a kárpiton landol, így okozva makacs foltokat.
Gyümölcsfolt eltávolítása:mennyire problémás ez a szennyeződés?
A gyümölcsfolt makacssága majdnem egy szinten van a vörösboréval. Szinte közhelyszámba megy, hogy ha a ruhára, kárpitra, egyszóval bármilyen szövetre gyümölcslé kerül, az már menthetetlen, és ki kell dobni. Ennek a hiedelemnek sajnos van némi alapja.
A gyümölcsfolt eltávolítása azért nehéz, mert a gyümölcslé (vagy ha tágabban értelmezzük a gyümölcslé fogalmát, akkor a vörösbor is) szerves anyag. A gyümölcslevekben természetesen megtalálható tanin, azaz csersav kémiailag, molekuláris szinten kötődik, tehát a folt teljesen beleépül a textíliába. Ez egy rendkívüli erős kémiai kötés, melyet csak nagy nehézségek árán lehet felbontani: a klasszikus eljárások, a lúg és a hő hatására a folt elszíneződik vagy a textília anyagát roncsolja.
Ezért ha tényleg olyan textíliáról van szó, amelyet meg akar menteni és sajnálna kidobni, akkor a gyümölcsfolt eltávolítását bízza szakemberre, aki a mindennapi munkája során gyakorta találkozik ezzel a folttípussal, így megfelelő szakértelem birtokában hatékonyan tudja felvenni a harcot a szennyeződéssel.
Melyik gyümölcs ejti a legmakacsabb foltot?
Általánosságban elmondható, hogy a sötétebb gyümölcsök hagyják a legmakacsabb foltokat. Ez érthető, hiszen ezek tartalmazzák a legtöbb és legfeltűnőbb festékanyagokat. Ezen gyümölcsök kategóriájába tartozik a kékáfonya, a szeder a faeper és a kökény. Azonban nem lehet elmenni szó nélkül a piros gyümölcsök, mint például az eper vagy a málna mellett sem. Ezek is nagyon feltűnő foltokat tudnak okozni, mint a sokak által alábecsült kevésbé markáns színű gyümölcsök, mint a barack vagy a narancslé.
Bár nyilván számít, hogy mennyire mély színű az adott gyümölcs, de összességében a szennyeződés szerves mivolta az, ami ennyire nehézzé és speciálissá teszi annak eltávolítását.
Gyümölcsfolt eltávolítása:mit nem szabad tenni?
Először is nem szabad halogatni a folt eltávolítását! Lehet, hogy a fotelre kiömlött gyümölcslevet a díszpárnával eltakarni jó ötletnek tűnik, de ez az időhúzás csak ront a helyzeten, hiszen a csersavnak több ideje van beivódni a textíliába, ráadásul beleszárad, ami még inkább megnehezíti a helyzetet.
Ha tisztában van azzal, hogy a gyümölcslevek savat tartalmaznak, akkor elsőre jó ötletnek tűnhet, a kémiaórák világából, hogy a savat a lúg semlegesíti. Igen ám, de a textilen ezek a kémiai anyagok másként viselkednek, mint más felületeken. A lúg, vagy nem megfelelően választott tisztítószer a folt elszíneződését, elkenését vonja maga után. Savas közegben is csak mérsékelten oldódik a folt, és a sav további károkat okoz a textíliában.
Semmiféleképpen se próbálkozzon az adott folt hevítésével, azaz ne kezelje forró vízzel, vagy olyan anyagokkal, amelyek exoterm reakcióba lépnek a textíliával. A hőhatás is csak a folt elszíneződéséhez vezet és a kárpit szövetének maradandó károsodásával jár.
Bármennyire is kézenfekvő és vonzó lehet az otthon megtalálható, már jól bevált mosószerekhez nyúlni egy baleset után, de ezek zöme lúgos kémhatású, így a fentebb említett okok miatt a használatuk kerülendő. Ilyenkor célzottan a foltok eltávolítására kifejlesztett szereket érdemesebb használni. Ezek közül a leghatékonyabbakat pedig nem találja meg kereskedelmi forgalomban.
Kiemelten ügyeljen arra, hogy ne dörzsölje a foltot. A minél erősebb mechanikai hatás jó ötletnek tűnhet, azonban ez csak még jobban a kárpit szöveteibe juttatja a szennyeződést, mely sajnos sokszor olyannyira súlyosbítja a helyzetet, hogy a kárpit már menthetetlen lesz.
Gyakran Ismételt Kérdések
A gyümölcsfolt az egyik legmakacsabb, legnehezebben eltávolítható folttípus, mert a textilhez kémiai úton kötődik. A lúgozás és a hőkezelés is csak ront a helyzeten!
A legrosszabb gyümölcsfoltot a fekete bogyósgyümölcsök okozzák, hiszen ezeknek a pigmentjei látszanak meg leginkább a textilen.
Igen, de azonnal cselekedni kell, nem szabad hagyni, hogy megszáradjon. Áztassa be egy kicsit, majd törölje át törlőkendővel – ezután az a legjobb, ha a tisztítást szakemberre bízza.